A Kṛṣṇa név szó szerint azt jelenti: „A Mindenkit Vonzó”. Úgy hisszük, hogy Isten egy, akit több névvel illetnek (Allah, Jehova, Buddha, stb.), és akit minden vallás más módon közelít meg.
A Krisna-tudat egy monoteista, egyistenhívő vallás annak ellenére, hogy a hinduizmus világvallásának részeként sokszor tévesen politeistának gondolják.
A Krisna-hívők Kṛṣṇát az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, személyként tisztelik, aki személyes tulajdonságokkal bír.
Az Úr Kṛṣṇa több mint 5300 évvel ezelőtt jelent meg a Földön, egy tehénpásztorfiú szerepében, hogy személyesen mutassa be az egyszerű, letisztult, vallásos életvitelt, amellyel elérhető az élet valódi célja, amivel visszajuthatunk az Úrhoz a lelki világba. Gyermekéveit Vṛndāvanában, felnőtt korát Mathurāban, és főként Dvārakāban töltötte. Kedvteléseinek, cselekedeteinek helyszínei Indiában ma is látogatható szent helyek.
A Kṛṣṇa-hívő vagy Visṇu-hívő, más néven vaiṣṇava tradíció a hinduizmus világvallásába tartozik. A vaiṣṇava hívők létszámát ma mintegy 600 millió főre becsülik, legnagyobb részük Indiában él.
A vaiṣṇavizmus teista, egyistenhívő vallási irányzat, Kṛṣṇát az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként tisztelik. Legfontosabb tanításai a lélekvándorlásról, a karma törvényéről, az erőszakmentesség, így a vegetarianizmus elvéről és a tanítómester-tanítvány kapcsolat fontosságáról szólnak. A vaiṣṇavizmus (ejtsd: vajsnavizmusnak) négy fő iskolája, tanítványi láncolata van, amelyek kiemelkedő tanítóikról, illetve az Úrtól elsőként tanítást kapó tanítványokról kapták nevüket.
A nyugaton Kṛṣṇa-hitként ismert tradíció az Úr Brahmāval kezdődő láncolat része. Legjelesebb középkori képviselője Madhvācārya, akinek tanítványi láncolatában jelent meg Īśvara Purī, az Úr Caitanya (ejtsd: Csajtanja) lelki tanítómestere.
Az első magyarországi Kṛṣṇa-hívők 1976-ban ismerkedtek meg a hinduizmus világvallásának vaiṣṇava tradíciójával. Bár a Kṛṣṇa-hit szentírásait, a több tízezer éves Védákat tekintik a legrégebbi ismert kinyilatkoztatásnak, Nyugaton csak ebben a században kezdett elterjedni ez a vallás.
Ekkor még csak páran követték Magyarországon a Kṛṣṇa-hívők életvitelét, melynek többek között a védikus szentírások tanulmányozása az egyik alappillére. A magyar hívők meghívására az ISKCON vezető lelkésze, Śrīla Prabhupāda 1977 augusztusában érkezett volna Budapestre, de vízumkérelmét az akkori vezetés elutasította, így nem tudott a magyar hívőkkel személyesen találkozni – levélben tartották a kapcsolatot egymással.
Mindennapos összejövetelekre már 1976-ban sor került. Ugyanezen év második felében már több hívő (bhakta) összeköltözött Budapesten, egy Fehérvári úti lakásba. Az év második felében már rendszeresen külföldi lelkészek látogattak hazánkba (pl. Ausztriából, Németországból). 1977 augusztusában avatták fel az első tanítványokat Śrīla Prabhupāda nevében. Ebben az évben jelentek meg az első magyar nyelvű könyvek, pl. A tökéletes jóga, majd 1980-ban a Bhagavad-gītā, a Kṛṣṇa-hit fő szentírása, valamint az első vegetáriánus szakácskönyvek is. Tovább folytatódtak az ekkor még lakásokban megrendezett lelki programok, melyeken ekkor már 40-50 fő is részt vett.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének jelenlegi vezető lelkésze Śivarāma Swami, akivel Parama-karuna dāsa, az egyik első magyar avatott hívő találkozott 1980-ban Indiában. Mivel Śivarāma Swami magyar születésű, és beszélte a nyelvet, meghívást kapott a hívőktől hazánkba. Magyarországra 1987-ben jött először, majd ezt követően rendszeresen ide látogatott. Az ekkoriban Anglia vezető lelkészeként tevékenykedő Śivarāma Swami ösztönzése és támogatása rendkívül lelkesítően hatott a magyar hívők közösségére.
Ebben az időszakban már a nagyobb városokban is megjelentek Kṛṣṇa hívei, és egyre többen kezdték követni a vallás elveit. A hívők kezdeményezésére a rendszerváltozás után, 1989-ben került bejegyzésre a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK).
Minden olyan egyház, amely a rendszerváltozás előtt illegalitásba kényszerült, a bejegyzés után szabadon vállalhatta és gyakorolhatta hitét. Ezen egyházakhoz tartozott az MKTHK is, amelyet sokan megismerhettek a könyvterjesztés, a fesztiválok, a nyilvános utcai éneklések révén. Az egyház elfogadottságát és megítélését mutatja, hogy az 1%-os adófelajánlások tekintetében az utóbbi években gyakran már a 4. legtámogatottabb egyház a Kṛṣṇa-hívőké. Sokan találkoznak Kṛṣṇa-hívőkkel különböző ifjúsági rendezvényeken is, illetve az éves zenés-táncos zarándoklat (pāda-yātrā) alkalmával – vagy éppen valamelyik tudományos konferencián (ilyen az évről évre megrendezett Létkérdés Konferencia és Vallásközi Párbeszéd Konferencia).
A hívőknek Budapesten, Egerben, Kecskeméten, Pécsen, Somogyvámoson és Debrecenben vannak templomai vagy kiemelt prédikáló központjai.
Prabhupāda, az idős indiai szent, világszerte arra inspirálta a fiatalabb generációkat, hogy hagyjanak fel tudatszennyező szokásaikkal és váljanak eltökélt lelki gyakorlókká. Felismerte annak égető szükségét, hogy a Bhagavad-gītā és más lelki témájú írások tanításai mindenütt elterjedjenek és belső boldogsággal áldják meg a világ szenvedésekkel küzdő népességét.
1965. augusztus 13-án élete legnagyszerűbb és egyben legkockázatosabb vállalkozásába fogott lelki tanítómestere kérésére. Egy teherhajó fedélzetén, hét dollárral a zsebében, 69 évesen elindult az Amerikai Egyesült Államokba, hogy megismertesse a vaiṣṇava tanításokat a nyugati világgal. Az Atlanti-óceánt átszelő utazás során tengeri betegségben szenvedett és több szívrohamot is kapott, aṁ úgy érezte, hogy az Úr megvédelmezi őt missziója beteljesítése érdekében. A lehetetlennek látszó küldetést hamar siker koronázta. Rendkívüli erőfeszítések árán és tiszta odaadásának köszönhetően 1966-ban, megérkezése után csupán 1 évvel sikerült megalapítania a Kṛṣṇa-tudatú Hívők Nemzetközi Szervezetét (International Society for Krishna Consciousness – ISKCON). Ez a bejegyzett forma nyugaton is elismert szervezeti kereteket adott a Kṛṣṇa-tudat terjesztésének, a vaiṣṇavizmus több tízezer éves és mintegy 600 millió hívőt tömörítő hagyományának, vallásának. A prédikálás így rohamos fejlődésnek indult.
A tiszteletreméltó Śrīla Prabhupāda nevet is már ifjú tanítványai adták neki. Prabhupāda a következő 1 évtizedben 108 templomot épített a világ legfontosabb nagyvárosaiban, több ezer tanítványt fogadott el és részesített avatásban életkortól és származásuktól függetlenül. Önfenntartó farmközösségeket, vallásos oktatást nyújtó iskolákat és mindenki számára nyitott vegetáriánus éttermeket alapított az erőszakmentesség elvét prédikálva. Tizennégyszer utazta körbe a Földet, hogy előadásokat tartson, emellett több mint 50 kötetnyi magyarázatokkal ellátott fordítást készített jelentős indiai szentírásokhoz.
Sokan India egyik legnagyobb tudósaként, filozófusaként, és kulturális nagyköveteként tisztelik ezért ma is. Az 1976-os Britannica Book of Year szerint: „Śrīla Prabhupāda tudományos és irodalmi köröket kápráztatott el világszerte azzal, hogy az 1968. októbertől 1975. novemberig terjedő időszakban 52 könyvet írt meg és adott ki az ősi védikus kultúráról.”
1977. november 14-én, 81 évesen, Vrṇdāvana szent helyén, Az Úr Kṛṣṇa szülőföldjén hagyta el ezt az anyagi világot, szeretett tanítványai körében. A vaiṣṇavizmus általa vált a világ minden táján ismertté, s az ő ösztönzésére fogadták el a Nyugat lakói is a bhakti, a Kṛṣṇa iránti odaadás folyamatát az önmegvalósítás eszközeként. (A Kṛṣṇa-hívők a holdnaptár szerinti megjelenési napján emlékeznek meg Śrīla Prabhupādáról, imádkoznak és egy bensőséges ünnepséget is rendeznek – megjelenési napja ezért mozgó ünnep, Janmāṣṭamī másnapján ünneplik a hívek.) 
Hungarian
